Tündérfénybe zárt árnyékok

2018.09.11

A nyár végét mindig különös élményként éljük meg: színes programnak lehettek tanúi, akik augusztus utolsó péntek estéjén ellátogattak az AZK koncertre. Nem a nyarat zártuk le: átzúztunk az őszbe a Bealu és az Illusion of Control zenekarokkal.

Tündérfénybe zárt árnyékok

A sárvári estét a Belau zenekar nyitotta, olyan atmoszférát teremtve, mintha a pinceklub egy tündérbarlanggá változott volna. A füstgép, az apró fények, amivel az énekesnő, Szécsi Böbe mikrofonját betekerték, a háttér, a színek… Böbe csodás hangja a lágy elektronikus alapú zenét egészen varázslatos magasságokba emelte.

Saját dalokat is hoztak a koncertre, illetve feldolgozásokat, például a Linkin Parktól. A zenekar nem mellesleg 2017 márciusában két Fonogram-díjra is jelölve lett; az év felfedezettje és az év elektronikus albuma vagy hangfelvétele kategóriában, melyek közül az utóbbit meg is nyert.

Kijelenthetjük, hogy értjük a jelölés okát, a Belau egy órára a nyár minden zamatát megidézte, hogy méltóképpen tudjunk elköszönni tőle.

A gyors átállás után az Erdélyből érkező Illusion of Control kemény metált és súlyosabb hangulatot hozott. És míg a Belau a fényt improvizálta a pincébe, addig a kolozsvári zenekar az árnyékok erejét idézte meg. A falak beleremegtek, a szövegek ütöttek, az ütemek hangsúlyára muszáj volt odafigyelni.

Csak ültünk és hallgattuk. Azon gondolkodtunk, a zenekar névválasztása mennyire áll összhangban a zenével, ami még hosszú ideig megmarad bennünk. Az irányítás illúziója, ami a filozofikus megállapítás szerint mindig túlértékelt, ami az eredmény fölötti sikerélményt befolyásolja. Ellen Langer, a tézist kidolgozó pszichológus talán tudná a választ a kérdésre.

Állítólag a kontrollba vetett hit olyan erős, hogy képes befolyásolni a hazárdjátékok kimenetelét, de akár a betegek gyógyulását is. Az erő mi vagyunk – a zene pedig, ahogy hallgattuk, még inkább. Nagy vonalakban erről szólt a világ jó és rossz oldala kerek másfél órában. Csak tudni kell, mit akarsz – de azt pontosan – és elérheted!

Legyen jó hetetek, hiszen hamarosan újra programmal jelentkezik az AZK klub a várban.

Képgaléria

Kattints valamelyik képre a galéria megnyitásához.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Vissza

Hírek, képgalériák

Csillagok a pince mélyén


Szabadtérre költözött


Örömzene Ripoff Raskolnikovval


Reneszánsz pincében zenéltek


Cabaret Medrano és a Madrapur


Örömzene a lelkek tükrében


Tündérvese / Drastik Putto


Szeder duó / Bánfalvy Eszter kvartett