Szeder-duó / Bánfalvi Eszter Kvartett

2018. január 12. péntek 21:00

Nádasdy-vár, Pinceklub

Belépőjegy: 1000,- Ft

Úgy alakult, hogy az AZK évzáró mulatsága után nem is kell sokat várni a 2018-as évnyitó koncertig. És micsoda fellépőkkel! A Hangfoglaló Program segítségével Sárváron üdvözölhetjük majd Szeder duó formációjával, őket pedig az a Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) követi, akiket egy darabig garantáltan nem fognak elfelejteni, akik eljönnek a koncertre. Ismerjétek meg őket, hallgassátok őket, olvassatok róluk!

Szeder duó

„A második album, bár sok mindenben követi az első lemez hangulatát, stílusát, én úgy érzem vagányabb, bátrabb lett, ami a nagyzenekaribb hangzásnak, és talán az elektromos gitárnak is köszönhető, amit most elég sok dalban használtam ellentétben az eddigi kizárólagos akusztikus gitáros kísérettel. Persze teljesen nem szakadtunk el attól az akusztikus világtól, amit tőlünk megszoktak, csak Fenyvesi Márton társproducerrel vittünk bele még egy nagy adag spirituszt, és így új távlatok nyíltak meg.

Szeder-duó

Én is sokkal merészebben nyúltam nem csak a zenéhez, de a szövegekhez is. A lemez minden sora belőlem fakad, valahogy egyre mélyebbről engedtem feltörni az érzéseket, amelyek aztán dalok formájában öltöttek testek. Nehéz időszakon vagyok túl, így sok a drámával teli, szomorú, vagy inkább mélyen megérintő, elgondolkoztató dal is, de remélem megnyugvást tudnak nyújtani másoknak is, ahogy nekem is segített kiénekelnem magamból.”

Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART)

A BEKVART annak a rövidítése, hogy Bánfalvi Eszter Kvartett, de nincs benne Bánfalvi Eszter, négynél sokkal több tagja van, főként a Kaposvári Egyetemen végzett színészek. És nem is jazzt játszanak, hanem “csajozós rockot”. A Cseh Tamás Program támogatásával elkészült első lemezről kiderül, hogy ez az önmeghatározás sok mindent felölel: kemény rockot, alternatív rockot, funk-rockot, tipikus “magyar rockot”, szürreális cirkuszi zenét – vagy akár simán csak úgy: rockot. Ráadásul hegedű és fúvósok is vannak benne.

Bánfalvi Eszter Kvartett

Formán Bálint – gitár, billentyű, ének,
Fehér Balázs Benő – dob,
Horváth Szabolcs – gitár,
Kárpáti Pál – Klarinét, perkák,
Keresztény Tamás – basszus gitár, ének,
Lábodi Ádám – ének,
Lovas Rozi – billentyű,
Tolnai Hella – hegedű,
Vitányi-Juhász István – rap, show,
Garami Samuel Miksa – Trompita,
főfőnök: Zságer-Varga Ákos (Zagar)

A koncerteket az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatja.

Szeder-duó / Bánfalvi Eszter Kvartett

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Vissza

Hírek, képgalériák

Csillagok a pince mélyén


Szabadtérre költözött


Tündérfénybe zárt árnyékok


Örömzene Ripoff Raskolnikovval


Reneszánsz pincében zenéltek


Cabaret Medrano és a Madrapur


Örömzene a lelkek tükrében


Tündérvese / Drastik Putto