Szárnyas ember, hova futsz? – itt lesz a Balaton az AZK-ban…

szeptember 11th, 2015

Nincs komment

Ma a weben lehet már találni a Balatonról mindenféle dokumentumértékű, a zenekar érdemeit elemző leírást, biográfiát, a tagok munkásságát részletező forrásanyagot. A legtöbb ilyen, mint a ’80-as évek underground kultuszzenekarát említi a Balatont, és általában kitérnek a Trabantra is, mint párhuzamos mellékágra, vagy Vig Mihály alkotói személyiségének a föld alatt szerteágazó ágaira-bogaira, a Tarr Béla-filmek atomszférazenéire és így tovább.

balaton

A Balaton-jelenség megismerésének van viszont egy személyesebb, kevésbé elemző nézőpontja is, a Balaton világát ugyanis a szó szoros értelmében meg lehet élni. Meg lehet élni még ma, mai fiataloknak is, olyanoknak, akiknek nem volt lehetőségük beleszippantani a bűvös ’80-as korszaknak a sűrű levegőjébe. A zenekar indulásának korában akkori fiatalok tömege fedezte fel, hogy van véleménye az őt körülvevő társadalmi, politikai közegről, és hogy ez a vélemény semmiben sem függ a sugalmazott, vagy elvárt gondolkodástól. A Balaton egy a saját tudat erejére való rácsodálkozás és a szellemi önállóság zenekarainak akkori csokrából. Talán a korszaknak épp ez az ellentmondásos, vedlésközeli légköre tette olyannyira kultikussá ezeket az együtteseket: szellemi azonosságukhoz egy bomló elnyomó rendszer szolgált viszonyítási pontként, minden, amit a dalok mondtak, erről a falról visszhangzott.

A többször megújuló Balatont volt szerencsénk már több ízben látni a Nádasdy-vár Pinceklubjában még a 2000-es évek elején. Magyar Petivel, Döncivel… De az idő halad, velünk a hátán gyorsan szalad: Dönci sincs már köztünk, Peti helyett is más dobol ma, mindezek ellenére egy változatlan erejű, változatlanul sűrű atmoszférájú, ólomsúlyú és egyben pihekönnyű zenét hoz el magával nekünk a mai Balaton szeptember 18-án Sárvárra, a Nádasdy-vár Pinceklubjába a felejthetetlenek korából…

A vendég a kitűnő Búsulójuhász lesz, akik talán megbocsátják, hogy ebben a kedvcsinálóban most nem kaptak tőlem főszerepet, annak ellenére, hogy rendkívül izgalmas, amit csinálnak, és leginkább a “’80-as aranykor” egyeneságú leszármazottjaiként tudnám leírni őket azoknak, akik még nem hallották. Őszintén remélem, hogy mindenki ott lesz szeptember 18-án, akinek jelent még valamit az önálló gondolat, a megtévesztő szólamok mögé látás áldott képessége…

A koncert részletei az AZK honlapján »

 


 

A koncert létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezárás