Örömzene a lelkek tükrében

2018.04.10

Április 6-án este, a Nádasdy-vár pinceklubjában Jammelhetett, aki elég bátorságot érzett magában és hangszerében a nyilvános szerepléshez. A színes, több zenei műfajt felvonultató produkció nem titkolt célja a közösség-összekovácsolás.

Örömzene a lelkek tükrében.

Ez volt az az este, ahol kvalifikált, tehetséges zenészek találkoztak, hogy átadják magukat a zenélés örömének, majd azt célirányosan a közönség irányába sugározzák.
Számtalan pinceklubbeli koncertélmény áll mögöttünk, de ennyi boldog arcot régen láttak az öreg falak. A fiatalabb AZK látogatók kedvéért pár mondatban felidézzük a sárvári jam-estek korábbi történetét, hisz egy ideje (2013-tól mostanáig) sokak bánatára mellőzve volt az esemény.
Az improvizációs est ötlete még 2007-ben pattant ki néhány sárvári zenész fejéből.

Az ötletelésben nagy segítségükre volt az egyik helyi söröző tulajdonosa, aki mindjárt helyet is adott az élőzenés kísértésnek. Olyan jól sikerült az első est, hogy teltház miatt nagyobb helyszínt kellett keresni a rendezvénynek.
A következő Jam találkozó, már a Nádasdy-vár pinceklubjában zajlott. 2013 októberéig minden alkalommal megtelt a vár pincéje az érdeklődőkkel.
Ezek után 4 év kényszerpihenő következett, de a zenészek, és a közönség nem feledte az örömzenélés adta érzéseket.
Ebben az évben ismét lehetőség nyílt arra, hogy a zenészek boldoggá tegyék a szórakozni vágyókat.

Örömzene a lelkek tükrében

Kitartó készülődés előzte meg az improvizációs estet. A zenélni vágyók hónapokkal előtte egyeztettek egymással az erre a célra létrehozott facebook csoportban. Kiválasztották a dalokat, megtárgyalták, hogy ki, melyikben, milyen hangszerrel fog közreműködni.
Eljött április hatodika, és végre találkozhattak egymással. Lázasan pakolták saját hangszerüket és annak tartozékait, majd megbeszélték a továbbiakat.
20 órakor megnyíltak a kapuk a közönség előtt és fél óra múlva elkezdődött az örömzenélés.

Bryan Adams dala a Summer of 69 azonnal megmozgatta a közönséget.  Sorra következtek a híresebbnél híresebb slágerek, kicsit saját szájízre kavargatva, mint a Seal – Crazy vagy Michael Jackson - Dirty Diana, Bon Jovi - Livin’ on a prayer a zenészek és szórakozni vágyók örömére. Természetesen a dalok listája terjedelmes volt, így mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebbet.
Olyan érzése lehetet a figyelőnek, mintha a színpadon egy összeszokott csapat játszana, pedig számtalan olyan zenész akadt közöttük, akik korábban még soha nem találkoztak egymással személyesen.
A körülbelül 3 órásra sikeredett koncerten senki nem unatkozott. Az esemény végén elégedett arcokat lehetett látni a szervezők nagy örömére.
Elmondhatjuk, hogy ismét újjáéledt valami, amire igen nagy szüksége van a sárvári közönségnek és zenészeknek.

Szabó Krisztina - ének, Jandovics Viktória - ének, Molnár Andrea  -billentyű, Nyúl László - ének, Kovi Roli - dob, Pándics András - dob, Péntek Matyi - ének, Molnár Saci - ének, Salamon Attila - gitár, Szarka Sándor - basszusgitár, Gyulai Ádám - basszusgitár, Kiss Csaba - gitár, Csizmadia Gábor - ének, Molnár Sándor - gitár

Képgaléria

Kattints valamelyik képre a galéria megnyitásához.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Vissza

Hírek, képgalériák

Csillagok a pince mélyén


Szabadtérre költözött


Tündérfénybe zárt árnyékok


Örömzene Ripoff Raskolnikovval


Reneszánsz pincében zenéltek


Cabaret Medrano és a Madrapur


Tündérvese / Drastik Putto


Szeder duó / Bánfalvy Eszter kvartett