Égben lebegők csarnoka – a rockzene vasi szolgálóinak emlékestje
09
Sze
2016

Égben lebegők csarnoka – a rockzene vasi szolgálóinak emlékestje

  • Város:Sárvár
  • Helyszín:Nádasdy-vár, Kamaraudvar
  • Időpont:07:00 pm

Dátum: 2016. szeptember 9. (péntek) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Kamaraudvar • Oldott hangulatú akusztikus műsorral, tábortűz mellett közreműködnek: Vas megyei zenészek • Belépődíj nélküli rendezvény • 19 órától

Facebook-esemény

egben_lebegok_PS

Az Omega zenekar dalának címét még Tóth Ferenc “Virsli”, az ő idejében még Kossuth Lajos Művelődési Központ néven működő intézmény egykori igazgatója vette kölcsön hasonló emlékező rendezvényekhez. Sajnos azóta a vasi rockzene kulcsfigurái közül mégtöbben távoztak tőlünk, még ő, Virsli is, aki Sárvárt igazi rock- és undergroundzenei központtá varázsolta.


Emlékezzünk együtt, akusztikus hangszerekkel

Az alkalomhoz, az emlékezéshez a legjobbnak egy közös tábortűz gyújtását találtuk, amely köré leülhet bárki, belépőjegy nélkül, aki ismerte tisztelte azokat a figurákat, akik művelték vagy szolgálták a rock zenét Vas megyén belül. Külön neveket itt most nem említenénk, viszont arra bíztatunk mindenkit, aki saját maga is őriz emlékeket, küldje be fényképeit, esetleg rövid történeteit, anekdotáit címünkre, az azk.sarvar@gmail.com-ra, hogy a helyszínen kivetíthessük, egymással megoszthassuk azokat az akusztikus muzsika mellett.

A koncertek az NKA Zenei Kollégiumának támogatásával valósulnak meg.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezárás