Belau / Illusion of Control

2018. augusztus 31. péntek 21:00

Nádasdy-vár várkert

Belépőjegy: 1000,- Ft

Belau / Illusion of Control

A nyár lezárásaként az AZK két stílusban teljesen eltérő bandát lát vendégül. Először a könnyed, electronicaval átitatott dalaival érkezik a Belau, majd következik az Illusion of Control, akik a keményvonalas metállal töltik meg a várkert színpadát.

Érdemes lesz ismét ellátogatni az AZK-ba, augusztus utolsó péntekén, hiszen megint különleges előadókkal készülünk szórakoztatni a nagyérdeműt. A könnyűzenei paletta két teljesen eltérő szegletében tesz látogatást, aki eljön, hogy az este végén komplex zenei élménnyel a tarsolyukban tudjanak távozni.

A Belau, aki az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 19 országban koncertezett: fesztiválokon és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában.

A projekt által megzenésített világban az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat. Több, mint 120 koncertet adtak a legnagyobb hazai fesztiválokon, klubokban, valamint 19 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is.

A Belau új, Breath című dalában ezúttal a Leyya nevű osztrák formációból ismert Sophie Lindinger működik közre, akivel a zenekar először Texasban találkozott személyesen. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó videoklip Damokos Attila és Nagy Marcell munkáját dicséri. A második Belau lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar nyáron folytatja külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai fesztiválon is megfordul, és nagy örömünkre Sárvárt is beiktatják.

Belau / Illusion of Control

Az este másik fellépője az Illusion of Control zenekar, akik 2007 végén alakultak – mint baráti projekt. A zenekarra a rock-metál műfaj keményebb ágazatai voltak erős hatással. Kezdeti összerázódás és csiszolódás után kialakult a mai felállás is, az alapító tagokhoz (Csiszár Gellért gitáros, Bálint Szabolcs gitáros, Szabó Hunor énekes) Sulyok Csaba (dobok) és Vladareanu István (basszusgitár) csatlakoztak. Az első saját számok már 2008-ban körvonalazódtak, az első felvételekkel sikeresen bejutottak több tehetségkutató versenyre is.  2011-ben a banda egy hosszabb szünetet tartott, majd 2018-ban az Illusion of Control újra aktiválódott. Lehetőséget kaptak egy 4 számos EP kiadására is, amit mind fizikai formátumban, mind online platformon elérhet a közönség.

Stílusban a legnagyobb hatások a progresszív és death metal felől érkeztek – valahol a Nevermore és Opeth zenekarok stílusbeli metszéspontján lehetne a legjobban elhelyezni a zenekart. Mindegyik zenekari tag különböző stílusbeli elemeket hozott a dalokba – vokál tekintetében tetten lehet érni Hunor progresszív metál hatásait, a Savatage, Dream Theater összetett és kánon-stílusú harmóniák fellelhetők az agresszív típusú énekstílus mellett, ahol István is mint háttérvokál erősíti a karakteres kompozíciókat.

A zenekar gyakran megfordult a kolozsvári helyi underground-szférában, több sikeres klubkoncert után Erdély-szerte is fellépett. Csíkszereda, Zilah, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely voltak a legfontosabb állomásai a banda történelmében. Jelenleg a koncertezések mellett, egy új lemezanyagon is dolgoznak a fiúk.

Ha valaki kételkedik abban, hogy az elektronikus zene és a metál nem fér meg egymás mellett, az jöjjön el 2018. augusztus 31-én, pénteken 21 órától a Nádasdy-vár várkert színpadához, és győződjön meg róla, hogy a különböző stílusok mennyire jól meg tudnak férni egymás mellett.

Rossz idő (eső, jég és egyéb nem kívánatos égi áldás) esetén a koncert beköltözik a pinceklubba.

A koncerteket az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatja.

Belau / Illusion of Control

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Vissza

Hírek, képgalériák

Reneszánsz pincében zenéltek


Cabaret Medrano és a Madrapur


Örömzene a lelkek tükrében


Tündérvese / Drastik Putto


Szeder duó / Bánfalvy Eszter kvartett


Kedveskovács / Fák alatt


Ørdøg, Run Over Dogs


Malacka és a tahó / Einstand