AZK-KLUBTÖRTÉNET

Az Alternatív Zenei Klub többévtizedes történetét 2011-ben dolgozta fel tudományos igényű munkájában Rákos Blanka, aki az AZK régi tagjaként, törzslátogatójaként belső rálátással is bír a klub életére, alapítóinak/kulcsfiguráinak szövevényeire, sajátságos rezgéseire. Az alábbiakban az ő munkája mentén haladva közöljük a klub történetét – a könnyebb olvashatóság kedvéért –kicsit kivetkőztetve magát a történetet a szárazabb, tudományos köntösből.
A forrásmunka eredeti formájában letölthető innen »

Halványuló emlékek… – előszó a történetírás nehézségeiről
Az AZK első generációja (1989–1990)
Az AZK második generációja (1994–2000)
Gabcán innen, Csubin túl
A harmadik generáció


Halványuló emlékek… – prológus a történetírás nehézségeivel kapcsolatban

Az elsődleges célom az volt, hogy feltárjam az AZK történetét. Ez egyrészt egyszerűnek tűnt, hiszen kapcsolatban vagyok azokkal az emberekkel, akikkel különösen fontosnak tartottam a beszélgetést. (Szándékosan írok beszélgetést, mert eredetileg úgy véltem, egy tematikus beszélgetés során előjönnek azok a kisebb-nagyobb történetek, amelyekre alapozva el tudok indulni.) Meglepődve tapasztaltam, hogy mégsem olyan könnyű „pusztán” beszélni erről. Ennek egyik okát abban fedeztem fel, hogy felborult a köztünk lévő egyensúly, és engem inkább kérdezőként kezeltek, mintsem beszélgetőpartnerként. A másik sokkal nyilvánvalóbb ok az időbeli távolság: a kezdetek óta 22 év telt el, az akkor tinédzserkorú fiatalok emlékezetében leginkább egy masszaként összeállt emléktömeg tornyosul, és szinte képtelenek az események szétválasztására. Ugyanabba a problémába ütköztem, mintha saját emlékeim alapján próbáltam volna meg felgöngyölíteni a 2000-es évek AZK-jának történetét.

Ami különösen problémássá tette a korai időszak feltárását, az a dokumentáció szinte teljes hiánya. Az AZK első korszakából egyetlen munkanapló került elő, az is majdnem a szemétben végezte, és egy AZK-ban érdekelt barátnak köszönhetően menekült meg az enyészettől, birtokosa ugyanis épp a kukába akarta hajítani ezt az eszmei értékkel bíró, szétszakadozott kis füzetet. A munkanapló felfedezése a múló évek egy csúsztatását is felfedte: az AZK rövidítés hivatalosan Alternatív Zenei Klubot jelent, a munkanapló tanúbizonysága szerint viszont a klub eredeti neve Alternatív Zenekarok Klubja volt. Hogy hol változott át a név, nem tudja már kideríteni senki, viszont ez az apró, mégis fontos momentum felhívta rá a figyelmemet, hogy érdemes mindent, amit a beszélgetések során hallok, némi távolsággal és kétkedéssel kezelni.

Ez a kétkedés tovább erősödött, amikor a meghatározó évszámok felidézése is teljes káoszba fulladt, az pedig már szinte mellékes tényező, hogy egy-egy történetet vagy koncertet mindenki egészen másképp idézett fel. Egy példa: a klub első időszakában – első generációként fogom nevezni a továbbiakban – is már sikerült koncerteket szervezni, a munkanapló négy ilyen eseményt jegyez fel. A beszélgetések során többen meggyőzően mesélték, hogy ebben az időszakban, konkrétan az 1989. szeptember 22. és december 22. közötti négy hónapban volt egy este, ahol a Rés és Dél zenekarok léptek fel. Ez a két koncert először úgy tűnt fel, hogy a pinceklubban tartották, vetítés ment a háttérben, a filmen vér folyt végig a vásznon. Másodszor a koncertek már szabadtéren zajlottak a várudvaron, harmadszor az aulában voltak és sok punk volt jelen, a munkanaplóban pedig nincs ilyen koncert feltüntetve. Végül kiderült, hogy a Rés és Dél nem ebben a négy hónapban lépett fel és valószínűleg az aulában játszott, a „véres vetítés” az ÉV zenekar koncertjén volt, de közelebbire sajnos nem sikerült fényt deríteni. Mindezek alapján érthető módon a rövidre tervezett kutatási periódus rétestésztaként nyúlt, és most sem állíthatom, hogy minden részlet a helyére került volna, tehát a továbbiakban igyekszem kizárni a csúsztatásokat, hitelesen írni és objektívan megfogalmazni alanyaim szubjektív emlékfolyamait.

Az AZK történetét három részre osztottam fel a klub pókhálószerű szerveződési mintája alapján, melyben középen mindig a klubvezető állt, hozzá szorosan kapcsolódva pedig egy szűk, elsősorban baráti kör. Az interjú-szerűvé alakult beszélgetések elsősorban a pókháló központi figuráival készültek, illetve olyanokat is bevontam, akiket a klubvezetők fontosnak tartottak vagy sokszor említettek. A klubvezetők alapján három korszak, generáció különíthető el: az első generáció a klub kezdeti korszakát öleli fel 1989 őszétől 1990 tavaszáig, ezt egy négyfős társaság indította Csubi (Németh Csaba) vezetésével.

Ezután több éves szünet következett, ekkor a várban nem tartottak rendezvényeket AZK név alatt. A dokumentáció hiányában itt ismét problémába ütköztem, az újrakezdés többek szerint négy év kihagyás után volt. A kezdést Csubi 1994-re teszi, a klubvezető Gabca (Szabó Gábor) 1993. január végére, az AZK előtt körülbelül fél évig működő programsorozat egyik szervezője (Szakos Zsolt) szerint ők 1994–96 körül vitték saját rendezvényüket. Mivel többen állítják, hogy 1994-ben már biztosan voltak AZK-ban, és az 1993 januárja túl korai időpont a további számítások alapján, így a második generációt 1994-től számolom 2000-ig, ehhez a történeti síkhoz hozzáveszem a megelőző programsorozatot is. 2000-ben a klub vezetését Gabca átadta Benkő Gábornak (twickkk), aki a mai napig viszi a klubot. Az általa szervezett AZK sok tekintetben más a korábbiakhoz képest, egyrészt egy igen hosszú időszakot ölel fel, másrészt a klub formáját, tematikáját és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozatokat, pilléreket, médiumokat illetően is nagy változásokon ment keresztül, amelyhez az is nagymértékben hozzájárult, hogy a klubvezető 2006 óta a művelődési központ alkalmazottjaként vezeti a klubot.
A harmadik generáció tehát hozzá köthető, és a számos változás miatt részletesebben elemzem ezt az időszakot. Ehhez nagy segítséget nyújtott, hogy 2006-ig visszamenőleg már tudtam az éves munkatervezetekből, pályázati anyagokból dolgozni, valamint az abban az évben indított Láthatatlan Sárvár blog 2008-tól kezdődően archiválja az éves programokat.

Az AZK I. generációja (1989–1990)

Az AZK zenei ízléspreferenciái – bár talán sokszor csak nosztalgiával visszatekintve –, de a mai napig őrzik a ‘80-as évek magyar underground zenei világát. Az AZK indulásakor leginkább „szellemi megigazulást” keresett, az elfogadott kultúra elleni lázadásban öltött testet, és a ‘80-as évek végére egyre kevésbé kiszorított alternatív kultúra mellé állt. A fiatalokat elsősorban a zene szólította meg, mint „az egyik legalkalmasabb eszköz az eszmék kifejezésére, a közösségi ceremóniákra és az együttlét megélésére”, és bár a rendszerváltás után az undergroundba tömörülő művészek a piaccal kellett, hogy szembesüljenek, miközben szövegeik mögül „kihátrált” a politikai töltet és az új rendszerben nagy részük integrálhatatlanná vált, a Sárváron akkor összeverődő és összeszokó közösséget a zene szeretete és élménye határozta meg.

Az AZK-t, mint Alternatív Zenekarok Klubját 1989 őszén lényegében egy négyfős baráti társaság indította el: Csubi, Kráner Zoltán, Pleiveisz Csaba és Vida Roland. Miután 1989 nyarát végigdolgozták a Dunakanyarban, első keresetüket arra fordították, hogy bejárták a budapesti szórakozóhelyeket, alternatív zenét játszó klubokat, majd ezen élmények hatására szeptemberben Kráner Zoli és Csubi megkereste a várban Tóth Ferencet (Virsli) azzal az ötlettel, hogy hasonló klubot szeretnének indítani. Csubi vitte magával az akkori zenei listáját, Virsli pedig támogatta az ötletet és helyszínnek felajánlotta a pinceklubot. Az első AZK-t szeptember 22-én tartották, és decemberig heti rendszerességgel, péntekenként gyűltek össze. Ez a rendszer december 22-én ért véget, a munkanapló az utolsó bejegyzés alatt egy „ámen” felirattal zárja az évet, véget értek a pincebeli klubok, és egészen áprilisig a folyosón működtek tovább. A problémák tulajdonképpen ekkor kezdődtek, a folyosóra áttelepített bulikon ugyanis nem egyszer még meg sem nyitott kiállítások darabjai estek a közönség áldozatául: „nagyon vad nemzedék volt, és a punkok lerendezték a képeket. Más alkalmas hely viszont nem volt.  Virslinek is kellemetlen volt, mert azelőtt nap rakták fel a kiállítást, akkor mondták, hogy szüneteltessük” – Csubi.

Csubi és Áron

Az AZK kezdeményezése a 80-as évek végén hiánypótlónak számított a megyében, hasonló zenei kultúra még Szombathelyen is csak ritkán tudott érvényt szerezni, egyetlen fontos helyszíne az Orosz teázó volt 3-400 főt befogadó térrel. Körmenden 1989 környékén indult a Narancs klub, ahol Hegedűs László (Hege) elmondása alapján jó zenei élet zajlott, ám pár év múltán nagyon áttértek a rock és blues zenei vonalra. „Utánunk Egerben csináltak hasonló név alatt ilyen klubot [illetve példa erre az orosházi klub, lásd 4. lábjegyzet], itt Vas megyében nem igazából volt más” – Csubi. Mivel abban az időben ritkaságszámba mentek a hasonló klubok, és sokan nem is igazán tudták, miről szólnak, „azt vették ki, hogy narkóznak meg alkoholisták meg tarajos sünök, de nem az volt a lényeg” – Csubi. Budapesten természetesen több klub is volt (Tilos az á, Fekete Lyuk), „én párszor voltam a Lyukban, ott voltak tényleg nagyon furcsa arcok, meg maga a környezet is az volt. Egy sötét parkon kellett keresztülmenni, szó szerint azért hívták Fekete Lyuknak, mert lenn volt a pincébe’ és, nagyon alacsony volt a mennyezet. Volt 4–5 helyiség, el lehetett tévedni. A szellőzés sem volt megoldva, 100 emberből 90 dohányzott. Aztán abból a példából okulva azt gondoltuk, miért ne csináljunk mi is egy hasonló dolgot. Nyilván persze Sárvár kisváros.  A Lyukban volt maximum 500 ember, de pesti viszonylatban az nem sok. Ha Sárvárra levetítem, ahol 15000 ember van, és abból eljön 50, az ugyanolyan, mint egy nagyvárosban” – Csubi.

A megtalált munkanapló a pincebeli hónapokat örökítette meg, Virsli kérésére vezették, hogy legyen valamilyen hivatalos formája a klubnak, hiszen a Kossuth Lajos Művelődési Központon keresztül szervezhették a bulikat. Ezt a „papíros dolgot” nem vették komolyan, nem is akarták, de vezetniük kellett, hiszen Virslinek is meg kellett tudnia magyaráznia, miért van valaki ügyeletben a várban, bár igyekezte úgy beosztani a munkaidejét, hogy legalább a koncertes estéken ő ügyeljen. A munkanapló tanúsága szerint a taglistába az első két alkalommal minden látogatót feljegyeztek. Bár a 84 listába vett közül sokan csak párszor jelentek meg, idővel mégis sikerült egy erős közösséggé fejlődött bázist szervezni. A klub bulikon minimum 30–50 fő vett részt, koncertek esetén 100 fő feletti volt a közönség. A folyosós bulikon Zoli elmondása szerint már rengetegen voltak – a rongálások talán ennek is betudhatók.

Az AZK híre szájról szájra terjedt, a sárváriak szóltak a szombathelyi ismerősöknek, ők szóltak a körmendieknek. Ebben az időben főleg tanulók jártak a bulikra 14 éves kortól felfelé, 20 éves kor felett csak kevesen voltak. A szóban, baráti kapcsolatokon keresztül terjedő híresztelés mellett plakátokat is készítettek, megtervezésükben a vár későbbi igazgatója, Kondor János segített, aki „már akkor is grafikus szellemű (festőművész) volt és segített őket megrajzolni. Az ismerősök pedig vitték Szentgotthárdra, Celldömölkre, Szombathelyre, Kőszegre” – Kráner Zoli. Ebben a nagyjából 8 hónapos időszakban a vár helyet ugyan biztosított a bulikhoz, de technikát nem. Két kis hangfallal, egy kis erősítővel és két rádiós magnóval oldották meg a hangosítást, kazettáról kazettára játszottak, két szám között gyakran percekig várni kellett, hogy a kazettát jó helyen indíthassák el. Az estékre a várban működő Kati büféből kértek 2–3 láda sört, a belépő általában 20 forint volt, egy sör 22 forint, „a hasznunk nagyjából két sör volt fejenként” – Csubi.

AZK-közösség a '90-es években

A zenéket több helyről szerezték be, egyik forrásuk a Magyar Rádió Herskovits Iván és Göczey Zsuzsa szerkesztette adásai voltak, melyekben gyakran egész albumokat sugároztak. Csubi elsődleges inspirációként nevezi meg ezeket a műsorokat, innen ismert meg számos előadót, akik aztán felkeltették az érdeklődését. A 80-as évekből két újságot említett, az Ifjúsági Magazint és a Polip magazint. Ezek főleg „könnyűzenével” foglalkoztak, néha azonban feltűnt egy-egy „más” zenekar is. Szembeötlő, hogy Csubi könnyűzeneként határozza meg azt, ami eltért az AZK – amúgy szintén könnyűzenei – ízlésvilágától, melybe az általa kedvelt zenéken túl a punk és rockzene bizonyos irányzatai fértek bele. A helyi médiát illetően az 1988-ban induló Sárvári Hírlapon kívül más helyi médium még nem működött (megyei szinten a Vas Népe napilap említhető). Az előadóknak és az albumoknak utána kellett járni, Csubi ezért sokszor utazott Budapestre, ahol léteztek alternatív zenére szakosodott kis boltok: „mondtad, hogy fusiban mit szeretnél felvenni, és 300 forintért felvették lemezről kazettára. Az első ilyen albumom a Joy Divisiontől volt a Closer. Mai napig meghatározó, az egyik legfontosabb album” – Csubi.

A kezdeti négy főből álló csapat a szervezésen túl a zenék beszerzésében is együttműködött. „Kiegészítettük egymást, mindenkinek megvolt a feladata: Csubi keverte a zenéket [Vida Rolanddal] felváltva, javarészt ő gyűjtögette össze őket, övé volt az elektronikus zene. A Csabi és a Vida inkább a Cure-t, Depeche Mode-ot hozta, az enyémek meg a régi magyar zenék voltak, mint az Európai Kiadó, Kontroll Csoport, Ági és a fiúk” – Kráner Zoli. Zoli és Kiss Péter (Kisi) elmondásából az is kiderült, hogy Virsli nemcsak az AZK lebonyolításában segített, a háttérben zenékkel is támogatta Csubiékat, egyfajta mentor szerepet töltött be, és e kapcsán nemcsak az első generáció mentoraként beszélhetünk róla, 2005-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan figyelemmel kísérte az AZK életét. „Jártunk fel sokat Virslihez. Egyszer Police-t hallgattunk. Az maradt meg bennem, hogy szólt a Dance Alone című szám, ő pedig elmagyarázta, hogy az hol játszódik, talán Peruban vagy Bolíviában, ahol a nők egyedül gyászolnak, és táncolnak az utcán, ha elvesztik a szeretteiket. Hogy honnan tudott ilyeneket, nem értettem” – Kráner Zoli.

Az AZK-ban felvonultatott zenék tehát sok irányból érkeztek és nyitott fülekre találtak. Bár a bulik gerincét underground és kísérleti zenék alkották, a munkanaplóban szerepel egy lista, melyen számozott kazetták és előadók nevei sorakoznak. Ezzel a korántsem teljes listával indultak először a várba. „Részemről az egy dolog, hogy alternatív zenei dolgokat csináltunk, mert sok olyan van, mint a régi klasszikus rock zenék, blues zenék is. De azért nagyobb részt alternatív” – Csubi.

Miközben az általuk játszott zenék terén teljes mértékben szabad kezet kaptak, a koncerteket csak Virsli beleegyezésével szervezhették le. Ajánlottak Virslinek zenekarokat, akiknek a tagjait ismerték a bulikról vagy az iskolából, ahogy pedig a klubnak híre ment a megyében, több zenekar is felvette velük a kapcsolatot. Az utolsó szó joga Virslié volt, ő mondta meg, tudott-e esetleg valamilyen anyagi támogatást szerezni, vagy mindent maguknak kell megoldaniuk, és ahhoz mérten szedni a belépőt, hogy aztán ki tudják fizetni a zenekart. Az első generáció ideje alatt számos olyan amatőr zenekar adott koncertet, akiknek máshol nem volt lehetősége a fellépésre.

Virsli

Az AZK első koncertje többszörös debütálás volt, hiszen az ÉV nevű zenekar a klub első fellépője volt, nekik pedig a sárvári volt az első nyilvános koncertjük. Az ÉV Prieger Zsolt első zenekara volt, 1987-90 között működött, rituális pre-technot játszottak sok vetítéssel és üstdobokkal. A koncertről Csubi így emlékezik meg: „nagyon profik voltak már akkor is, mert technikailag már jól álltak. Amikor lehozták a cuccukat, mi csak néztünk. Nekem akkor volt össze-vissza talán 6 vagy 8 darab CD-m, Prieger meg jött egy bőrönddel.”

Az őszi időszakban még három estén tartottak koncerteket, az évzáró koncert az aulában volt, az Automata felhívás és a Kutyahús lépett fel, „ők egy punk banda voltak, klasszikus punkot játszottak, mint a Ramones és a Sex Pistols. Hozták magukkal az igazi punk csajokat, és ezek aztán rugdalóztak rendesen, a csajok is bakancsban pogóztak. Aztán aznap volt a Fekete macska bandája, ez egy soproni zenekar volt, ez az okosabb zenék közé tartozott. Ilyen Kampec Dolores-es volt.” – Csubi

A bulik 7 óra körül kezdődtek és 10-kor, legkésőbb 11-kor már el kellett hagyniuk a várat. „Ezzel az volt a gond, hogy nekem nem volt szívem kirúgni az embereket, én is élveztem. Én voltam az első, aki ott ugrált. Nem úgy volt, hogy én ott okoskodom hátul, hanem futottam be sörrel a kezemben.  A közönség meg ugye háborgott, hogy miért menjünk haza. Nem voltak hajnalig tartó virtuskodások, 10 órakor villany felkapcs, aztán lehet hazamenni. Sok vita volt ebből, mert sokan jöttek más városokból, ők már eleve úgy készültek, hogy egész éjjel hömbölögnek” – Csubi. A várból tehát el kellett jönni, az esték a parkban, az utcán, a vasúton és az éjjel is nyitva tartó helyeken folytatódtak, a Hangulatban és a Valentinoban, ahol próbálták a zenei kínálatot kicsit a saját igényekhez alakítani. „Régen úgy működött a diszkó is, hogy bementél, vittél magaddal kazettát, és ki lehetett könyörögni, hogy betegyék a kedvenc számaidat” – Kráner Zoli.

Decemberben a Cupido diszkó miatt véget ért a klub pincében tartott időszaka, a folyosós bulik ugyan teltházzal futottak, Csubi kedve azonban ekkor elment az egésztől: „nekünk kellett mindent csinálni, még a takarítás is a mi feladatunk volt. Aztán akkor abbamaradt.” „17 évesek voltunk, a [pince utáni] időszakot végigcsináltuk, aztán mindenki szétszéledt. A végén már voltak problémák, sokszor verekedések voltak, jegyet szedtünk és be akartak lógni. A vár vezetősége is tiltakozott ellene, Virsli mondta, hogy ez talán még belefér, de többen úgy érezték, hogy csak szétszedjük a várat. Meg szerintem szálka volt sok mindenki szemében, ha már volt 100–150 ember, a sok furcsa alak a városban, a sok fekete ruhás, a punk hajú, bőrdzsekis, kifestett szemű” – Kráner Zoli. A város lakossága rossz szemmel nézett az AZK közönségére. Fekete viseletük miatt gyászhuszároknak hívták őket. Az emberek meglepődtek, szörnyülködtek a kinézetük miatt, noha azt sem tudták, hova mennek vagy hova tartoznak. „Soha nem felejtem el, amikor a Boney M. itt volt Sárváron. Itt aludtak a szállodában, és direkt szóltak nekik, hogy ne menjenek ki az utcára egyedül. Náci gondolkodású emberekként voltunk beállítva. A Gabcáék, mint nálunk fiatalabb korosztály, kicsit felnéztek ránk, volt közöttük, aki kopaszra nyírta a fejét, akkor meg skinhead bandaként állították be őket” – Kráner Zoli. A rendőrök is gyakran inzultálták őket, gyakoriak voltak az igazoltatások. Történt olyan, hogy az a rendőr, akivel korábban Csubi együtt néptáncolt, háromszor igazoltatta a fő utca egy 200 méteres szakaszán. „A legrosszabb dolog, amit csináltunk, hogy bemászkáltunk éjjel fürdeni a termálfürdőbe” – Kráner Zoli. Az iskolában a diákok javarészének viszont nem volt furcsa, ha valaki feketében járt vagy ki volt festve a szeme, a tanárok már nehezebben viselték, ha valakinek ki volt borotválva a haja vagy túl hosszúnak ítélték. „Csubinak mindig sapkát kellett hordania a munkahelyén. Volt egy nagy szakácssapkája, és a végén már olyan hosszú haja volt, hogy kilógott a tetején, mint azoknak a sísapkáknak” – Kráner Zoli.

1990 tavaszán az AZK baráti köre befejezte a szervezést, ennek közvetett oka a pince kiadása volt, mint a jól működő helyszín elzárása az AZK elől, közvetlen oka pedig a már említett elutasítás a művelődési központ részéről – ezt tetőzte a szervezők lelkesedésének halványulása is. Ilyenkor persze feltehetnénk a kérdést: mi lett volna, ha? Mi lett volna, ha a pince továbbra is nyitva áll vagy nagyobb támogatást kapnak a vár részéről? Ezek a kérdések azonban az AZK további életét már nem tudják befolyásolni. Egy generáció „kilépett”. Tagjai ettől függetlenül nem távolodtak el a zenétől, többen a második generációba csatlakozva maradtak rendszeres látogatói a klubnak, és Virslihez hasonlóan az utánuk következők mentoraivá léptek elő.

Az AZK második generációja (1994–2000)

Az AZK szünetelése alatti években Sárváron – Szombathelyen és Körmenden – is működött Narancs Klub 1993-ig, és ebben az évben indult egy új programsorozat a vár folyosóján három fiatal közreműködésével, a sárvári Németh Csabával (Biff) és Szakos Zsolttal, valamint a szombathelyi Németh Attilával (Hero). Az ötletet a Petőfi Csarnokban rendezett Depeche Mode bulik adták, hasonlókat akkoriban már Szombathelyen is rendeztek a Haladás Művelődési Házban, majd a Végállomás klubban. Virsli támogatta a kezdeményezést, viszont semmilyen technikai felszerelést nem kaptak mellé, így az általuk összeszedett, kölcsönkért deck-ekkel, hangfalakkal oldották meg a hangosítást. Az általuk szervezett bulik körülbelül fél évig tartottak. „Volt olyan, hogy elszállt a hangfal és nem lehetett folytatni az estét. Eltelt 1-2 hónap, és akkor jött a Gabca” – Szakos Zsolt. Zeneileg nem mentek el az „underground dolgokba”, elsősorban a szintipopra koncentráltak, amely inkább közelített a populáris zene felé. A céltársaság főleg ismerősökből, a hasonló klubokból megismert emberekből állt, emellett erős sárvári mag tartozott hozzá. „Kevésbé szólt arról, hogy ezt megdobjuk a városban, talán meg kellett volna, mert többen eljöttek volna, de kicsit inkább magunknak csináltuk. Jobban kinőhette volna magát” – Szakos Zsolt.

Ez a fiatalabb korosztály már az új generáció kezdetét jelentette. Sok, később az AZK oszlopos tagjává váló fiatal számára jelentettek ezek az esték valamiféle új kezdetet, melyet a következő évben beinduló AZK teljesített ki. „Az a generáció volt, akik akkor 2–3 év eltéréssel a középiskolás éveiket taposták” – Szakos Zsolt.

A „Depeche” bulik után, 1994 elején Gabca bement a várba Virslihez azzal, hogy szeretne csinálni egy klubot, Virsli pedig azt javasolta, hogy folytassák az AZK-t. Gabca havonta egy hétvégét kapott, eleinte éjfélig, később éjjel 2–3 óráig tarthatták a bulikat. Mivel a pincében egészen 1999-ig a Cupido diszkó működött, az AZK-bulik egy rövid átmeneti időszakot leszámítva a folyosón voltak, látogatottságukat Gabca 100–200 főre kalkulálta.

Ez idő tájt egy alternatív klub még mindig hiánypótlónak számított: „nem volt nagyon egyéb szórakozási lehetőség. Egy évben egyszer volt Sziget és Volt fesztivál, oda járogattak az emberek, meg Szombathelyen volt az LMS rockfesztivál meg a Végállomás. Szóló koncertek voltak, aztán hazazavarták az embereket.  Ebben a rétegben most sincs túl sok hely, mert a klubok elmentek az elektronikus zene felé.” – Gabca. „Az AZK mindig egy külön etalon volt, mert ott volt lehetősége a fiatal zenekaroknak fellépni. Mindig kiemelkedő volt, amikor mentek a rivalizálások, hogy hol milyen bulikat szerveznek, akkor őket figyelembe kellett venni, és talán az egyetlen magja volt a megyének, ahol végig az alter vonal ment. Lényegében az AZK volt az, amihez az altert lehetett kötni.” – Hege. A városban ekkor nem volt éjszaka is nyitva tartó kocsma, az AZK-kon és a vele felváltva futó Bluespresszó rendezvényein túl nem volt más szórakozási lehetőség, a fiatalok arra kényszerültek, hogy saját otthonaikban szervezzék meg a találkozásokat, ezért is nevezhetjük ezeket az éveket házibuli időszaknak. A „közép-európai elvontak klubjának” otthont adó központi hely Biff pincéjében volt, a sárvári magon kívül ide jártak a körmendiek (Hege), vasváriak is, a másik Gabca nevezetes, Űrdiszkónak keresztelt bulisorozata volt. Az egész közeg attól, hogy ezek a fiatalok bezárkóztak a saját világaikba, megőrzött valamit földalatti hangulatából. „Amikor az utcán találkoztunk egymással, akkor egymásra néztünk, és tudtuk, honnan ismerjük a másikat” – twickkk.

űrdiszkó

Az AZK második generációja, az elsőhöz hasonlóan, a klub életét meghatározó személyiségek zenei preferenciái mentén szerveződő közösség maradt – ezt a „független” klubvezető, Gabca egyéni ízlésvilágára és a művelődési központ részéről Virsli személyes preferenciáira is vonatkoztathatjuk. A klubban találkozó többféle ízléskultúra ebben a szakaszban még „elbírta” a viszonylag homogén közösséget, amely az évek előrehaladtával fokozatosan kezdett el szétbomlani, a 2000-es évek elején pedig már nem beszélhetünk homogén közönségről sem a zenék műfaji világának, sem a korosztályok tekintetében. A klub közönsége egy nagy közösségből több kisebb csoportra hullott szét (ebben nagy szerepet játszott az újak saját csoportjainak megjelenése is), akik saját, egyéni preferenciáik mentén döntenek, és pusztán a klubhoz fűződő érzelmi telítettség okán már nem látogatnak el minden rendezvényre (eltökélt AZK-sok a mai napig vannak, bár ez egy igen szűk csoportra korlátozódott).

A fiatalok önkifejezési szándékainak növekedésével a szubkulturális életben résztvevők száma is megnőtt, ezzel párhuzamosan országos szinten megfigyelhető az alternatív szórakozóhelyek, rockklubok intézményesülése is: a műfaji színterekhez lemezkiadók, magazinok, rádiók, tematikus üzletek kapcsolódtak, melyek megjelenése üzletszerűbb, szervezettebb piaci formákra utal. A korábbi évtizedekben jellemző kollektivitást felváltja az élményorientáltság, a kreatív fogyasztás, a választott identitások korszaka. A második generáció kezdetén a hangsúly még sokkal inkább a kollektivitáson volt, a benne résztvevők egyértelműen erős közösségként határozták meg a klub rendszeres látogatóit. „Ez egy annyira jó közösség volt, és tényleg közösség volt, előtte is létező, de az AZK-ból is növő baráti társaság” – Kisi.

Gabcán innen, Csubin túl

A második generáció idején ugyan éjszakai kocsmák nem léteztek, de több olyan törzshely is volt, ahol az AZK-k előtt a társaság gyülekezni tudott. Sokan a Garázs nevű helyre jártak, ahova vihettek be magnót, és a más városokból érkezőkkel is ott találkoztak – a buli lényegében már a Garázsban elkezdődött. Később a Kuglizó lett a központi hely, ahonnan már csak akkor ment át a tömeg a várba, mikor Gabca kezdett játszani, ez pedig jelentős változást mutat az első generációhoz képest, hiszen koncertek természetesen a 90-es évek végén is voltak. Ez az időszak sokkal inkább szólt a Gabca által szolgáltatott zenéről, mint az élőzenéről, noha Gabca is tagja volt egy zenekarnak (amelyben állítása szerint csak üvöltözött), valamint számos helyi zenekar is ekkor alakult. A meghatározó zenei élményt mégis a Gabca által kevert zenék jelentették, melynek gerincét a nemzetközi és magyar új hullám jelentette, ezen túl pedig egyre nagyobb teret hódított az elektronikus, táncolható zenei vonal és az ambient. „Játszott a zenekar, és mindenki kivárt, akkor jöttek le, amikor biztos vége és kezdődik a Gabca Music” – twickkk.  „A zenekart nézték öten. A zenekar bemondta, hogy az utolsó számunk következik, erre lejött mindenki. Mindig át kellett küldeni valakit a Kuglizóból, hogy megnézze, hol tart az este, meg mi is küldtünk oda mindig valakit, hogy ott már ne adjatok nekik inni, hadd menjenek. Csak azért iparkodott az ember, mert tudtuk, hogy kettőkor meg el kell hagyni a várat” – Gabca. „Nekem nagyon szokatlan és idegen volt ez a zenei világ, azelőtt nem hallgattam hasonlót, én akkor metál zenét hallgattam szinte kizárólag, és körülbelül azzal egy időben, amikor kezdtek megismerni, meg köszöntek az utcán, és volt már, aki odaült hozzám beszélgetni, volt egy-két olyan ismerős, akikkel már összemelegedtem, akkor kezdett nekem is kinyílni a zenei világ” – twickkk.

Gabca

A zenék beszerzése terén a második generáció könnyebb helyzetben volt, hiszen ott voltak a már hatalmas gyűjteménnyel rendelkező alakok, és „az alternatív zenei sajtó a kilencvenes években érte el népszerűségűnek tetőfokát”, azaz némi utánajárással friss információkhoz lehetett jutni. A többezres kazettagyűjtemények azonban lassan és biztosan idejétmúlttá váltak, mert egyre terjedt egy új hordozó, a CD. Mivel ekkor még nem lehetett másolni őket, Gabca Budapestre járt eredeti CD-kért, melyeknek darabja 5-6000 forint körül mozgott. A kazetta és CD egymás mellett élését mutatja, hogy a CD-re való teljes átállás előtt (90-es évek vége) Gabca a bulikon felváltva használt kazettát és CD-t. Amíg a CD-ről lement egy szám, addig kismagnón kereste meg kazettán a következőt, mégis gyakran előfordult, hogy a számok között volt fél perc szünet. „Volt egy darab hangfal, zörgött minden, de ott volt 80-100 ember, és nem érdekelt senkit, hogy szarul hangzik.  Ráadásul totál sötétség volt, csak a cigik világítottak” – Gabca.

A Gabca által vezényelt gépzenés blokk előtt rendszeresen koncertek nyitották az estét, e téren az első generációban kialakított modell folytatódott, azaz a fellépők szervezésével továbbra is Virsli foglalkozott. „Ami ott mindig jó volt, hogy normálisan, profin leszervezték a dolgokat. Ment a híre szájról szájra, volt hangtechnika, mindenféle feltétel megvolt ahhoz, hogy jó buli legyen és a közönség is nagyon hálás volt. Volt egy jó közönség, ezért tudtunk sokat játszani. Sárvárra mindig öröm volt menni” – Hege (a Secret Valley nevű zenekara kapcsán). Mivel az AZK költségvetése igen alacsony volt, megyei és városi pályázatok segítségével tudtak többségében amatőr zenekarokat hívni, a nagy koncerteket Virsli nem az AZK keretein belül, hanem a művelődési központ saját programjaiként szervezte. Az AZK „nagyrendezvénye” a nyaranta rendezett AZK-Minifesztivál volt, ahol a helyi zenekarokon kívül a Bahia Kiadó zenekarai léptek fel, mivel Virsli velük állt szerződésben.

Az 1994–2000 közötti időszak során számos helyi zenekar indult, a tagok nagy része autodidakta módon kezdett zenéléssel foglalkozni, az alternatív műfajtól a new wave-en, a grunge-on át a hard rockig és heavy metálig műfajilag igen sokszínű helyi zenei élet alakult ki. A zenekarok közül többen erősen kötődtek az AZK-hoz. Az új hullámos vonalhoz sorolhatjuk például a Kodály Módszert és utódzenekarát, A 22-es csapdáját, elektronikus vonalon indult el a Morphina és Utation, a B.A.D. és a Smith and Wesson rockzenét csinált, és a sor közel sem teljes. 1995 körül komoly felfutása volt – nemcsak helyi szinten – a hardcore zenekaroknak, pár év szünet után a 2000-es évek elejétől nagyjából 2004-ig a hardcore erős műfajként továbbra is nagy közönséggel rendelkezett. A nem helyi fellépő zenekarok az ország minden pontjáról érkeztek, a teljesség igénye nélkül álljon itt pár név: Üllői Úti Fuck, Nyers, Másfél, Egy Kis Erzsi Zene, Secret Valley, Social Free Face, Rémember, Kispál és a Borz.

Secret Valley

A bulikat Gabca úgy hirdette, hogy pár nappal az AZK előtt elkezdett stoppolni, és amerre járt, kiragasztgatta a plakátokat. Ettől függetlenül megmaradt a szájhagyomány útján terjedő híresztelés is, ez a módszer azt eredményezte, hogy a város számára szinte láthatatlan közösség és a föld alatti hangulat végig megmaradt. Sárvár továbbra sem látott mást mindebből, mint a fekete ruhás embereket, bőrnadrágokat, kirúzsozott fiúkat, kinyúlt kötött pulcsikat, festett fekete vagy hidrogénezett frizurákat. „Voltak csak sima feketeruhások, volt, aki pizsamaszerű kinyúlt vackokban járt, az átlag persze a fekete volt. Nagyon menő volt a Martens bakancs meg a Getta, a feszes bőrgatya kortünet volt. Hülye ékszereket hordtak, például azt hiszem a Pál Zolinak volt egy villából hajtogatott medál a nyakában, másnak meg versenyautó. A csajoknál is ment a bakancs hosszú bahia szoknyával esetleg, [a büfés] Kati néninél azt hiszem, ekkor a dauer volt a menő” – idézi fel twickkk.

A második generáció, bár több év kihagyás után indult útnak újra, mégis következménye volt az első generáció AZK-jának függetlenül attól, hogy milyen társadalmi vagy technikai változások zajlottak közben a világban. A 90-es években a városnak már volt saját televízióadója, a rongyosra hallgatott kazetták helyét lassan átvette a CD. De mindez valahogy kívül esett azon, amit az AZK ekkor jelentett. A klubvezetők, gyűjtők által terjesztett zenei preferenciák egy egész közösség számára voltak ízlésformáló hatással, és az AZK érdeme, hogy megmutatta ezeket a zenéket, és a mai napig sem engedte elfelejteni. Az AZK sok ember számára lett bázis, amelyben a zenék néha kimondtak, de inkább kifejeztek olyan dolgokat, amelyek a közösség tagjai számára érvényesek voltak. Hasonló érdeklődési körű emberek találkoztak itt, akik arra vágytak, hogy kifejezhessék magukat, elvonulhassanak abba, amit közösen építgettek. Többévnyi kötődés, szeretet, tisztelet, barátság kötött össze embereket, emlékek artikulálatlan halmaza kavarog a közös tudatban, és bár az a nagyon erős közösség a 2000-es években fokozatosan kikopott az AZK-ba járó közönségből, a 90-es évek AZK-ja katartikus pillanatokat őrzött meg: „télen volt AZK a folyosón és közben leesett az első hó. Kinyitottuk a folyosón az összes ablakot és esett be a hó…” – twickkk.

A harmadik generáció

1. A 2000-es évek

A 2000 végén történő klubvezetői váltás egyben a nagyot forduló világra adott reakció volt, egy korosztály fokozatos kifutását jelezte és egy új generáció belépését. Mint már korábban is írtam, a váltás e két generáció között közel sem éles határvonal, az új médium, az internet megjelenése viszont látható változásokra kényszerítette a klubot. Ezek a változások természetesen nemcsak lokális szinten mentek végbe, az internet globális terjedése mindenütt új utak kipróbálására kényszerítette a zenei kultúrákat. A 2000-es évek kapcsán ezért fontos lépésként, egyfajta köztes határként kezelhetjük a Láthatatlan Sárvár blog indulását, amely érzékeny és jól működő válaszlépés volt az új, hálózati szerkezetű kultúrák megjelenésére. A 2005–2006-os év más okok miatt is fordulópontnak számít: a Művelődési Központ akkor már igazgatói pozícióját betöltő Virsli 2005-ben elhunyt, nem sokkal ezután Benkő Gábor kezdett dolgozni a központnál művelődési menedzserként, munkájához köthető számos olyan kezdeményezés, melyekről a későbbiekben még lesz szó, például a Láthatatlan Sárvár blog, a Tea-szerdák és a Klubmozi.

„Számomra az egyik legnagyobb meglepetés volt, amikor odajött hozzám a Gabca az egyik buli előtt, mondta, hogy figyelj Öcsi, az van, hogy kaptam egy munkát, meg én már kezdek belefásulni az egészbe, viszont olyannak akarom átadni az egészet, akin azt látom, hogy ugyanígy, komolyan tudja venni, és rám gondolt. Borzasztóan meglepődtem, mert azelőtt két mondatot nem váltottunk. Én nem mertem megszólítani (máig van bennem ilyen tekintélyelvűség, hogy akit magamnál tiszteletre méltóbbnak gondolok, azt nem könnyen szólítom meg). Megtisztelve éreztem magam és elvállaltam. Rengeteget gyúrtam az elsőre, rengeteg lemezt összeválogattam. Szerintem nagyon jól sikerült, Gabca is gratulált. Megőriztem azokat a vonulatokat, amiket meg kellett tartani, de naprakész is volt. Mikor átvettem a klubot, tudatosan figyeltem arra, hogy ne ugyanazt csináljam, de ne is szakítsam meg. Pár dolgot megtartottam, ami Gabcánál is mindig sláger volt. A zenék beszerzése kapcsán nekem már könnyű dolgom volt. Internetről lehetett rendelni, volt pár címem, akik listákat tettek közzé és pénzért megírták. Ugyanúgy, mint ahogy Csubi csinálta, csak én nem személyesen mentem el, hanem postán utánvéttel küldték. Kiválogattam, melyik albumok kellenek, és elküldték” – twickkk.

tvikk

A 2000-es évek információs forradalma hatalmas változásokat eredményezett a zenei kultúrák terén, mind gondolkodásmódban, struktúrában, mind a technológia szintjén új fejezet kezdődött. A személyi számítógép, majd az internet terjedésével megváltoztak az információszerzési szokások, az mp3 formátum megjelenésével a CD-korszakot felülírta a korlátlan másolásra és gazdaságos tárolásra épülő zenebeszerzési-és gyűjtési rendszer, amely az online zenei közösségek esetében vízválasztó szerepet töltött be. Az új formátum mellett azonban még ma is érvényben vannak a korábbi metódusok is, gondolhatunk például a bakelit lemezek kiemelt szerepére a DJ szcénában, vagy a könyvtárrendszer lemezgyűjtéshez használatos rendszerezési formájára. A másik oldalon viszont él az a félelem, hogy az internet tönkreteszi a tanulási, elsajátítási folyamatot, mivel az információhoz bárki könnyedén hozzájuthat, így a tanulás olyan passzív folyamattá válik, amely interakció és személyes kapcsolatok hiányában teszi hozzáférhetővé az addig csak társas tanulás során megszerezhető tudást, ráadásul a korábbinál jóval rövidebb idő alatt. Ezzel szemben felhozható, hogy az internet ugyanúgy igényel szűrést, rendszerezést és befogadást, sőt, az információbőség miatt még nagyobb aktivitást is igényel a felhasználótól. Ezen túl a tematikus fórumok interakcióra adnak lehetőséget, és bár nem személyes kapcsolatok útján, de biztosíthatják a mentori rendszer továbbélését.

Az internet nemcsak a terjesztés és fogyasztás, hanem „a zenéről való gondolkodásnak és kommunikációnak is az egyik legfontosabb eszközévé, közegévé vált”. Az online kommunikáció másrészt fel is gyorsította a korábbi csatornákhoz képest az információk terjedését, hiszen azonnali lehetőséget biztosít a visszacsatolásra, a web 2.0-ás alkalmazások pedig lényegében egy soha véget nem érő párbeszédet nyitottak, melyben az információt terjesztő és fogyasztó közötti határok végleg eltűntek és a felhasználó fogalmában egyesültek. Ez azzal jár együtt, hogy a zenéről való gondolkodásba is bárki bekapcsolódhat, legyen szó akár egy zenekedvelő által vezetett blogról vagy a zenei stílusok felhasználók általi címkézéséről. Ez utóbbi ahhoz vezetett, hogy az amúgy is aprózódó stílusok (egy műfajon belül kialakuló számtalan al-irányzat) határai átfolytak egymásba, hiszen a „stílus” behatárolását gyakran már nem az előadó végzi el, megteszi ezt helyette a hallgató. Az ezredforduló utáni zenei kultúrát a stiláris jegyek keveredése, az átjárhatóság jellemzi, ezzel „kérdésessé vált az uralkodó kultúrától világosan elkülönülő hagyományos, jól körülhatárolható szubkultúrák lehetősége” is.

Ebben a közegben ismét megkérdőjelezhető az alternatív, azaz, hogy mit ruházunk fel ezzel a névvel. A definiálást a címkézési lehetőségek tovább bonyolítják, hiszen egy szinte bármire ráaggatható fogalomról van szó. Az AZK-val kapcsolatban úgy vélem, az alternatív leginkább viszonyfogalomként értelmezhető, és a mindenkori populáris könnyűzene mellett nyújt választási lehetőséget, és nem az alternatív – amúgy igen tág – műfaji besorolású zenéknek ad kizárólag otthont. A fogalom ilyen mértékű kitágításával azt érjük el, hogy megsokszorozódik az AZK-hoz köthető műfajok száma (így lehetett felfutása például a hardcore, metal, rockabilly műfajoknak, és nyílt lehetősége a kísérleti zenéknek, a helyi zenekaroknak is a korábbi preferenciák mellett). Ezt a fogalmi szélesítést azért is kell elvégeznünk, mert a magát mai napig alternatívként értelmező klub élőzene terén folytatott munkája éppen azon alapul, hogy megnyilatkozási lehetőséghez segítse a tehetséges zenekarokat, melyek még saját műfaji színterükön belül sem feltétlenül „futottak be”. A tehetséggondozás és végeredményben egyben tehetségkutatás, melyet az AZK az elmúlt években is kitartóan végez, a klub eredeti nevét (Alternatív Zenekarok Klubja) ma sokkal érvényesebbé teszi, mint a megalakulás pillanatában: „míg a kezdetekkor az alapító atyák adták a közösség gerincét, most sokkal inkább a zenekarok” – twickkk. Az AZK tehát sokkal nyitottabb lokális színtérré alakult, melyet több műfaji preferenciához köthetünk.

Az internet nagy szerepet játszik a fellépő zenekarok kiválasztásában is, már nem pusztán a szóbeszéd vagy az ismeretség alapján dől el, milyen zenekarok lépnek fel, hiszen lehetőség van belehallgatni a produkcióba. Az online kommunikáció a kapcsolatépítésben is óriási teret nyitott meg, az alkalmi ismeretségek az internetnek köszönhetően térbeli és időbeli kiterjedést kaptak. Függetlenül egy zenekar vagy programszervező térbeli elhelyezkedésétől, a kapcsolat fenntartása nem ütközik akadályokba. Korábban ezek az alkalmi kapcsolatok gyakran csak a személyes találkozások idejére terjedtek ki, ma viszont az olcsó kommunikációs platformoknak köszönhetően a személyes találkozások időbeli meghosszabbításaként intenzívebb hálók építésére van lehetőség. Az online kommunikáció „a korábban <> marginális kultúrák számára a személyes találkozások terén túl is lehetővé teszi a közösségen belüli kommunikációt és önszervezést, illetve biztosítja számukra a többségi társadalom felé történő kulturális önreprezentáció minimumát”.

A koncertek szervezése más szempontból is kiemelten fontossá vált. Az elektronikus zenék térnyerésével az élőzene háttérbe szorult, Sárváron az AZK-val együttműködésben futó, kifejezetten elektronikus zenében utazó Artical Session mellett az AZK még erősebben az élőzene mellé állt. A koncertszervezés azonban nemcsak a klub számára lényeges, a CD-eladások drasztikus csökkenésével a zenekarok egyik legfőbb anyagi forrása a koncertezés maradt. Tekintve, hogy az AZK csak ritkán hív meg „neveket” és a zenélésből hivatásszerűen élő profikat, az amatőr zenekarok számára elsődleges, hogy koncertezési lehetőséghez jussanak az amúgy telített koncertpiacon.

A koncertdömping szintén a 2000-es évekhez köthető, és a nyári fesztiválok számának robbanásszerű növekedésével hozható kapcsolatba. A fesztiválok a nagy nevek, sőt, márkává növekedett zenekarok és egyéb formációk felvonultatásával koncentrálta a koncertkínálatot. Mivel a kisebb klubok a brandek megfizetésére képtelenek, kénytelenek új stratégiákat kialakítani a közönség megtartására. Az AZK ezt azzal kompenzálja, hogy igyekszik több lépéssel a trendek előtt járni, és jó szimattal olyan zenekarokat leszervezni, akik később befutnak. Még szinte ismeretlenekként játszott Sárváron több ízben a Kispál és a Borz, a Quimby, a 30Y, akik ma (a Kispál utódzenekaraival egyetemben) a legnevesebb és legkeresettebb hazai koncertzenekaroknak számítanak. A nagyobb városokban a programkínálat még a kevésbé populáris műfajok tekintetében is az aktuálisan jól csengő nevű zenekarok felléptetésére fókuszál, és az anyagi megtérülést tartja szem előtt a közönséget nagyobb sikerrel bevonzó zenekarok kiválasztásakor.

Mivel a vidéki városok jóval kisebb számú közönségért versenyeznek, az olyan városok, mint Körmend és Sárvár, nehezen veszik fel a lépést a megyeszékhellyel. Szombathelyen a megyei lap hírverése sokat dob a programok terjesztésében, viszont a kisebb városok programjai csak ritkán kerülnek be az újságba. A neveket szervező rendezvények bizonyos értelemben újratermelik az „elitet”, miközben a számos tehetséges, ám ismeretlen zenekarról nem vesznek tudomást. Sárvár legalább abból a szempontból igen szerencsés helyzetben van, hogy a zenekarok szívesen jönnek játszani, a tendencia viszont továbbra is az, hogy sok koncert kisszámú közönséget vonz be. „Értékválság van. El lehet csodálkozni azon, hogy mennyi nagyon jó zenekar van. Ez is ilyen Don Quijote harc. Mert tényleg kevesen vállalják fel, hogy őket hívják meg. Nem is ismerek olyat, aki ezt vállaltan így csinálná. Persze ott van az az oldal, hogy ez kényszerű, mert nincs pénz. Egyik oldalon kényszer szülte, másik oldalon nem is csinálnám máshogy. Ha használható összegű támogatásom lenne, akkor sem azt csinálnám, hogy egy évben leszervezek két nevet, amire jönnek, de a többire meg ugyanúgy nem. Ki kellene tisztítani azt a csatornát, ami miatt nem látják meg a fától az erdőt. Talán mert annyi helyről kapják a brandeket meg neveket. Minden könnyűzenei klub profitorientált valamilyen szinten. Ha az AZK vállalkozásként menne, nyilván egészen más lenne, de egy közművelődési intézmény által fenntartott klub feladata, hogy a deficit ellenére is emellett bábáskodjon” – twickkk.

2. Az ezredforduló közönsége

A harmadik generáció első éveiben már sokan elmaradoztak, kikoptak a korábbi generációk tagjai közül, ekkoriban kezdte a klub a hangsúlyt az élőzenére helyezni, a koncertek láthatóan látogatottabbak voltak a kizárólag gépzenés esteknél. Mivel számos helyi zenekar működött, szerepeltetésük a koncertszervezést is könnyítette. A hardcore divathullám, bár zeneileg távol állt az AZK eredeti zenei preferenciáitól, rengeteg embert mozgatott meg, „valahogy ez váltotta fel azt, amit korábban az újhullámos zenék jelentettek” – twickkk. 2005-ig továbbra is Virsli szervezte a koncerteket, viszont mindig kikérte Benkő Gábor véleményét, aki gyakran ajánlott be zenekarokat. „Volt olyan is, amikor már küldözgették a demókat, Virsli odaadta, hogy én hallgassam meg, mondjam el a véleményem. Volt olyan, hogy három zenekar volt versenyben, de csak egyiket tudtuk megfizetni, akkor rám bízta a döntést. Tényleg meghallgatott, pedig akkor még csak klubvezető voltam, amely szerep inkább formális volt. Egyébként gázsit ezért soha nem kapott egyikünk sem, valamit lehetett inni Kati néninél” – twickkk.

Az idősebb korosztály elmaradozásáról, a generációváltásról és a klub változásáról twickkk így beszél: „egyszerűen megöregedtek. Van az az életkor, ami után már nem feltétlenül vonzó az, hogy lemenjen valaki egy klubba, ahol többnyire nála fiatalabb emberek vannak. Aztán ezt az újabb generációt meg sokkal nehezebb volt megfogni, mert bejött az internet, zenetévék, akkor már nem volt annak olyan nagy értéke, mint korábban, hogy csak itt lehetett bizonyos zenéket hallgatni. Nem mondta Gabca és Csubi sem, de nagyon komolyan kezelték a gyűjteményeiket. Mikor egyszer el akartam kérni Gabcától egy lemezt, azért féléveket kellett könyörögni. Úgy érezték, hogy ők ezt kijárták maguknak, de utólag már látom miért: azért jöttünk össze, hogy ott hallgassuk meg együtt. Ma szerintem már nem élne meg a klub csak gépzenéből. Ezt már mindenki meg tudja csinálni kicsiben. Bejöttek a pincebérletek [a pinceklub meghatározott összegért kibérelhető], biztosan ez is az oka annak, hogy most már kevesebben járnak. Régebben ez nem volt bevett, sokkal nehezebb volt technikához jutni. Mindenki megcsinálja inkább a saját maga ízlésének megfelelően a bulit, és nem nagyon hagyja formálni az ízlését.
Valahogy eltűnt a kíváncsiság. Ott van a YouTube, ha valami érdekel, megnézed ott. Fellapozod a Szombathelyi Estet és elgondolkozol, hogy hova menjél. Nagyon kibővültek a lehetőségek. Úgyhogy én abban láttam a kiutat és az értéket is, hogy olyan amatőr zenekarokat keresünk, akikben még megvan ez a plusz, viszont nem biztos, hogy eszébe jut valakinek rákeresni az interneten.

Amikor Csubiék elkezdték, ez teljesen underground dologként működött, ma egyre nyitottabb. De ez nemcsak nálunk működik így, maguk az előadók is sokkal inkább extrovertáltabbá váltak. Már nincs igazi, föld alatti út. Vegyük figyelembe, hogy 1989-ben még kortünet volt, hogy titkolózni kellett. Akkor még benne volt az a levegőben, hogy ezt rejtegetni kell. Most viszont már nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban lenne bármi szégyellni vagy titkolni való. Ez persze vett le a varázsából. Én kicsit megszakítottam azt a hagyományt, amit Csubiék kezdtek. Nem látom szükségességét, hogy én rakosgassam be a zenéket. Ez az ízlésformálás nekem már inkább az élőzene” – twickkk.

Az új generáció fiataljait nehezebb megragadni, mint a korábbi közösséget. Ma az AZK-ba járókat nem gyömöszölhetjük egyetlen kategóriába sem korosztály, sem szociális helyzet, sem zenei ízlés mentén. Több kisebb csoport létezik egymás mellett, melyek ugyan egymástól nem teljesen szeparáltak, a csoportok tagjai között átfedések vannak. A homogén csoport hiányán túl twickkk még abban látja a klub alullátogatottságának okát, hogy az a közeg, amely a célközönség lehetne, nehezen elérhető. Ennek egyik oka, hogy sokan nem maradnak Sárváron, érettségi után felsőoktatásban folytatják tanulmányaikat, és ritkán jönnek haza, másrészt megismerik az ottani klubokat és oda kezdenek el járni. „Akkor lehetne feléleszteni, ha itt lenne az a massza, akikkel lehetne dolgozni, akik tudnák ezt a vonalat képviselni. Most nehéz őket elérni” – twickkk.

3. Közösségi pillérek és együttműködések

Virsli halála után Benkő Gábor a művelődési központban kezdett dolgozni az ifjúság művelődéséért felelős szakmai dolgozóként. Gábor úgy gondolta, az ifjúsági művelődés nem merülhet ki egy alternatív zenei klub működtetésében, ezért az AZK-tól részben függetlenül indította el a Láthatatlan Sárvár blogot, melynek célja a sárvári kulturális élet dokumentálása és láthatóvá tétele. Az oldalon a programok beharangozóin túl zene- és koncertkritikák, beszámolók kapnak helyet, információk érhetők el Sárvárról, a korábbi fellépő zenekarokról, fotógalériák a rendezvényekről. Mindezen túl fórum és a sárvári zenék kisrádiója működik az oldalon.53 A sárvári lokális színtérre54 új dimenzióként rétegződött egy virtuális színtér, amely lehetőséget teremtett a korábban szinte kizárólag személyes kapcsolatokon alapuló szerveződési szinten túl a valós kapcsolatokat nem igénylő hálózati szerveződési forma kialakulására. Az LS olyan reklámfelületet biztosít a sárvári programoknak, melyet korábban sem a helyi, sem a megyei vagy regionális médiumok nem tudtak (nem akartak) biztosítani. A blog láthatóvá tette az addig nem reprezentált klubot, ezzel együtt lehetőséget adott a bemutatkozásra a fiataloknak is, akik nemcsak a blog szerzőiként, fotósaiként, szerkesztőiként jelenhettek meg. „A Láthatatlannak mindenképpen fontos szegmense a tehetséggondozás, fotókat lehetett beküldeni, firkákat, egy 14 éves kislány regényt küldött. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan foglalkoznak zugalkotással” – twickkk.

LS

A Láthatatlan Sárvár nagy látogatottságának köszönhetően a programok jól promotálhatóvá váltak, a blog Facebook profillal való kiegészítésével pedig könnyen elérhetővé váltak az érdeklődők. A klub kezdeteihez képest megfordult az a struktúra, melyben a rendezvények szinte csak szájról szájra terjedtek, és a kívülállók számára lényegében láthatatlanok maradtak. „A modern tömegmédia és kommunikáció korában a művészeti piac minden elismert és kevésbé elismert szereplője rákényszerül, hogy igénybe vegye a hagyományos kultúrkritika által korábban kitagadott, a munka eladását, befogadását és kritikáját előmozdító marketing- és PR-eszközöket.” Mivel az információk elsődlegesen és leggyorsabban a világhálón válnak elérhetővé, a programok kívánt célcsoporthoz való eljuttatása ma az egyik legfontosabb feladat. Ahogy már arról volt szó, az információbőség hatására a felhasználónak át kell túrnia magát a lényegtelen információkon ahhoz, hogy megtalálja a számára érdekes programokat. Viszont az internetes gerillamarketing elárasztja a felhasználót, tehát a közönség közvetlen elérése számít a legeredményesebb stratégiának. A Láthatatlan Sárváron túl az AZK több ízben szerepelt a Sárvári Városi Televízióban, a műsorszolgáltatást végző Sárvári Média Nonprofit Kft. 2009-ben a Láthatatlan Sárvár online kulturális programajánló blogmagazin képviselőivel együttműködési megállapodást írt alá a hír- és információáramlás felgyorsítása érdekében. Ugyanebben az évben kezdődött az együttműködés a Vaskarika portállal is. Az ismertség növelésének egy másik útja a következetes brand-építés, amely az LS kapcsán már látható haladást mutat.

A 2000-es években megszakadt közösségi életet Benkő Gábor más társprogramok indításával is megpróbálta új életre kelteni. Nagy sikerrel, több mint egy évig működött a Tea szerda elnevezésű heti találkozó, melynek célja az új generáció animálása volt a kultúrafogyasztásra. „Közéleti beszélgetéseink voltak meghívott moderátorokkal informális légkörben. A fiatalok segítették a rendezvények technikai lebonyolítását, népszerűsítését, rengeteg jó ötletet is adtak. Itt készült el a Tea szerda aktivistáinak első kísérleti rádióadása, a Földalatti” – twickkk. „Ami jó kezdeményezés volt, az a Tea szerda volt. Pótolhatta volna azt, ami az AZK-ból szerintem a végén kiveszett” – Kisi. Twickkk azt várta, hogy egy idő után önálló életre kel a kezdeményezés. „Volt körülbelül húsz ember, akik minden héten lejöttek, de csak addig ment, amíg tematizáltuk. Azért akartam kiszállni, hogy valamit dobjanak be ők. Aztán jöttek a klikkek, egyre kevesebben jártak. Nem is kell ezt elfelejteni, fel lehet éleszteni, csak rá kellene jönni, mi volt a hiba. Talán túl frontális volt. Mindig ült valaki az asztal gyújtópontjában. Aztán persze beindult a beszélgetés, de mégis ott volt valaki, akire figyelni kellett, és ha valaki nem ült ott, akkor nem tudtak maguktól beszélni” – twickkk.

Tea-szerdák

„Még megemlíthető az AZK-Klubmozi kísérlet, amely a 2004 decemberében bezárt mozit próbálta pótolni. A vetítések után beszélgetések voltak a filmhez kapcsolódóan,59 a filmklub többször az esti zenei programot vezetette fel. A gyérszámú érdeklődő nem igazolta az előfeltételezést, amely szerint szükség van a közösségben megélt filmélményre, ezért abbahagytuk. Próbáltam reagálni olyan dolgokra, mint a világnapok, 2011-ben ötödik alkalommal szerveztünk roma világnapot az AZK-ban. Mindenképp az volt a célom, hogy a kollégáim se mossanak egybe csak a könnyűzenével. Szerveztem klasszikus zenei koncerteket, előadásokat is” – twickkk.

Míg az AZK elsősorban az élőzenei programokra koncentrál, a szintén a pinceklubban működő Artical Session programsorozat a kortárs elektronikus zenék bemutatását tűzte ki célul. Az Artical 2004-ben indult, 2006-ban Benkő Gábor papíralapú együttműködést kötött a szervezőkkel. E szerint ingyen használhatják a pincét valamint a bevételt is megtarthatják, cserébe segítenek az AZK körül például jegyszedéssel, plakátolással. „Miután megjelentek a kortárs elektronikus műfajok, akkor indult [az Artical Session] párhuzamosan, a kezdeti időkben még teljesen függetlenül. Ez is akkor kezdett el harmonizálódni, amikor odakerültem. Nagy érték, hogy az Articalt egy olyan fickó60 vezeti, aki elmélyült a műfajban, tájékozott és naprakész. Ez is lehetne része az AZK-nak, de ha már így alakult, lehet, hogy szerencsés, hogy kaptak egy külön rendezvénymárkát. Az is kiemelt prioritás volt, hogy elmélyítsük ezt a kapcsolatot, és ezért terveztünk minden évben 2-3 közös bulit, hogy a közönség érzékelje, ez a kettő nem egymástól függetlenül működik, mert nagyon is közük van egymáshoz. Olyan szempontból viszont nem szerencsés, hogy valamilyen szinten megosztottá tette a zenehallgatókat. Amikor azt mondtam, hogy én az alternatív zenekarokban látom a klub jövőjét, akkor ezzel azt is mondtam, hogy az élőzenei oldalt akarom erősíteni. A gépzene oldalra meg ott van az Artical. Most leginkább már az elektronikus zenékre kíváncsiak a fiatalok” – twickkk.

Hasonló, bár kevésbé rendszeres együttműködés van a Wild Tigers Rock and Roll Klub szervezőjével is. 1999-ben kaptak először lehetőséget Virslitől rock and roll és rockabilly koncertek megszervezésére.61 „A retrospektív műfajok körülbelül ekkor kezdtek nagyon dominálni a trendben, a koncertek sikeresek voltak. A szervező szinte fanatizmussal dolgozott a rock and roll zenekarok Sárvárra koncentrálásán, illetve helyi zenekar létrehozásán. Olyan, mintha az AZK-nak lenne még egy keze” – twickkk.

Az AZK-n belül is működnek tematikus rendezvények, ezek vagy egy műfajhoz,62 vagy egy alkalomhoz kapcsolódnak. Ez utóbbira példa az AZK Szilveszter valamint a minden évben teltházas Farsang, és ide köthetőek a világnapokhoz kapcsolódó programok is. Több évben tartottak már Kurt Cobain halálának évfordulóján Nirvana emlékestet a helyi B.A.D. zenekar közreműködésével, 2007-től kezdődően pedig már nyolcadik alkalommal rendezték meg idén a Simon-Júdás vásár előestéjén az AZK Jam elnevezésű estet, ennek keretén belül az utóbbi két évben már tematizált improvizációs koncerteket szerveztek.

AZK-jam

Az AZK ősztől tavaszig tartó idényét nyáron nagyobb rendezvények egészítik ki. Virsli halála előtt ezek az egy vagy kétnapos fesztiválok még kevésbé kötődtek az AZK-hoz. A Popmajális, a Kis Nyáréji Rockzene65 és az AZK-Minifesztivál összeolvadásából jött létre a Nyáréj Fesztivál. Az összevonás célja az anyagi források koncentrálása volt. A 2006-ban66 még jelentősnek számító 600 000 forintos támogatás mára szinte nullára csökkent. „Törekedtem rá, hogy ne legyen repetitív a dolog. Virsli sokszor ugyanazt a fellépőt hívta, például a B.A.D. szinte minden hónapban játszott. Ma viszont a közönség nem bízik annyira a klub presztízsében, hogy eljönnek és meghallgatják, hogy mi lesz. Amikor az amatőr felfedezettek befutottak (például a Kaukázus, 30Y, akik akkor szinte ingyen vagy benzinpénzért jöttek), akkor zavaró, hogy akik most ott csápolnak a koncerteken, akkor nem jöttek. Mi változik egy zenekarban attól, hogy elkezdik sugározni a rádiók. Nem a zenekarokkal, a közönséggel van a gond. A Kispál is régen szinte semmiért játszott. Ezek a ma nagyok akkor játszottak itt, amikor még csak mi vettük észre, hogy ezek jók. Miért nem lehet venni a fáradságot és eljönni, ha már bebizonyosodott, hogy van szimatunk hozzá. Miért nem kíváncsiak? Számomra ez a megfejthetetlen. Úgy érzem, már nincs igazi közösség. Egyébként nem is feltétlenül van szükség arra, hogy mindenáron több ember legyen. Viszont ingyenessé nem tudom tenni a bulikat, mert egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy szívességeket kérjek a zenekaroktól. Ha már csak benzinköltséget fizetek, azt is valahogyan ki kell termelnem. A PANKKK67 nagy segítség volt, azt nekünk találták ki. Abból éltünk három évig. Szó volt róla egy éve, hogy újraindul, de csak ígéret volt” – twickkk. A PANKKK leállása komoly anyagi nehézségeket ró az önellátó AZK-ra, mivel a program működése során a klub költségvetésének 60 %-át a PANKKK-tól nyert összegekből tudta finanszírozni, 40 %-át pedig a jegybevételekből. A klub ugyan tud támogatást igényelni a művelődési központtól, de igyekszik független maradni. A 2011-es Nyáréj Fesztivál a vártól kapott 200 000 forintos forrásból gazdálkodva a két napos rendezvény során 11 zenekart tudott meghívni. „Ez a szerencse, hogy a klubnak van presztízse és sokan elvállalják ingyen” – twickkk.

További kisebb anyagi támogatásra a klub a Nemzeti Kulturális Alap közművelődési kollégiumán keresztül tud pályázni, idén a befagyasztott összegek miatt már erre sem volt lehetőség. Ezen felül kisebb összegeket lehet nyerni a város kulturális bizottságától, a megyei kulturális és sportbizottságtól. „Sajnos rá vagyunk kényszerülve, hogy elaprózva jussunk hozzá a pénzekhez. Ami a következő lépcső lehetne, az az Európai Uniós támogatás, de ahhoz én önmagamban kicsi vagyok, ahhoz egy komplexebb programterv, nagyobb stáb kell” – twickkk.

Tovább nehezítik a klub életét az adminisztrációs kötelezettségek, például a bejelentési és engedélyi kötelezettségek. Míg a klub indulásakor még innen-onnan másolt kazettákon terjedtek a zenék, ma már egyetlen másolt CD többszázezer forintos bírságot vonhat maga után. „Többször már keservesen elment a kedvem az egésztől. Minden egyes lépésem ellen kijön valami, amiért büntethetnek. Nincs szabad önszerveződés! 9 %-ot kell fizetni a számok lejelentésére, ami mondjuk az AZK esetében nem annyira veszélyes, de például a Nádasdy Történelmi Fesztiválnál ez már közel 200 000 forint. Amatőr körökben miért van erre szükség? A zenekarok közül sokan nem is tudják, mi ez, hogy ezért kinek kell fizetnie. Ha nem bejelentettek a dalok, akkor is kell. Normális ésszel fel sem lehet fogni… A megmozdulások spontaneitását veszik el. Ha ötleted van, megkockáztatnád, hogy hátha nem veszik észre. Először csak figyelmeztetést küldenének. De ezt sem nagyon lehet, mert ott van az internet. Ha nem hirdetem, akkor nem jön a közönség, ha hirdetem, megtudja az Artisjus. Vannak embereik, akik ezt figyelik. Az lenne a jövő, hogy visszakeveredünk az előző rendszerhez, hogy el kell bújnod a rendszer elől, és szinte ki kell kerülni a hivatalos utat?” – twickkk.

Bár a közönség ezekből a formalitásokból keveset érzékel, a kötöttségek sokak szerint megölik a szabad, spontán szerveződési lehetőségeket. Egyfajta kiút lehet ebből a zártkörű rendezvények szervezése. E kérdés kapcsán rossz szívvel ugyan, de kénytelen vagyok leírni, hogy furcsa módon mintha visszaértünk volna a 80-as évekbe vagy még korábbi évtizedbe, mikor az AZK-hoz hasonló, alulról szerveződő közösségeknek még azzal kellett szembenéznie, hogy a hatalom felfalhatja őket, ha nem követik az „elfogadott”, hivatalos kulturális értékeket.

Összegzés

„AZK […] – Alternatív Zenei Klub, nevét alapító fiataljaitól kapta (csak néhányuk: A Pleiveisz, A Csubi, A Kráner), ez is sarvaricum. A továbbiakban nevezzünk minden kezdeményezést így, ami innen indult és túlélt sok mindent, úgymint gáncsot, szimpátiát, rendszerváltást… stb. Itt nincs más, csak zene. Igazi. Meg film. Meg irodalom. Meg barátság. Meg minden, ami erőszak-, gyűlölet-, manipuláció-, és türelmetlenségmentes. Ez a szabadság 0 foka. Minden önkéntes, önszerveződő, önkifejező és őszinte, talán egyszerűen, tisztességesen és világian fiatal. Gabca elképesztő tehetségű szervező, már nevelgeti méltó utódját, hisz tudja: az alternativitás nem több, mint egyenértékűség, ám nem is kevesebb. Megbecsülendő. Az utód Benkő Gábor, A Gátnál zenekar gitárosa…”
Így emlékezik meg Virsli a klubról Az utolsó fejezet jogán című írásában. Szavai olvasásakor mintha egy pillanatban sűrűsödne össze minden. A pillanatban benne él mindhárom generáció, a három pont a végén pedig mintha a sort akarná folytatni újabb és újabb emberek munkáját ismerve el.
Az Alternatív Zenei Klub 22 évet felölelő története során igyekeztem körvonalazni azokat a központi témákat, amelyek az 1980-as évektől kezdődően meghatározzák a zenei kultúrákról való gondolkodást, a zenéhez köthető technológiai és szociológiai változásokat. Nem állíthatom, hogy az AZK modellje az alternatív zenéket preferáló színtér vagy akár a klubkultúra egy tipikus példája volna, de abban biztos vagyok, hogy számos klubot érintenek a valamely generáció kapcsán szóba kerülő témák.

Ma ez a három betűs rövidítés még mindig érvényes üzenetet fogalmaz meg. Célja, hogy minőségi zenének adjon teret, kevéssé ismert, tehetséges zenekarokat vonultasson fel különböző zenei műfajok mentén, melyeknek közös pontja, hogy a populáris könnyűzenei trendeken kívül eső, értékes zenei produktumokként tekinthetünk rájuk. Az AZK a mai napig hiánypótló tevékenységet végez azzal, hogy ezeket a zenekarokat felvállalja, létjogosultságát pedig azzal biztosítja, hogy vállalt ideáját konzekvensen követi. Mindezen túl Sárvár kulturális életében is nagy szerepe van, hiszen a fiatalok nagy része még mindig ebben a közegben nevelődik fel, addig pedig, amíg kitartó, elhivatott emberek állnak mellette, a szellemiség nem veszik el. „Azt akarjuk megőrizni, hogy ennek a klubnak saját egyénisége, értékrendje van. Addig fogom csinálni, ameddig ebben a pozícióban tudok maradni. Akár fizetés nélkül is folytatnám” – twickkk.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezárás